A lengyelországi osztálykirándulás után

Diákok mondták

….Meglepett, hogy mennyi a magyar kötődés Lengyelországhoz, ezenkívül sok gyönyörű helyet, s történetet ismertem meg az izgalmas, és egyben jól esően fárasztó kirándulások alatt. Ennek köszönhetően sohasem unatkoztam ezalatt az öt nap alatt. Még egyszer köszönöm szépen támogatónknak, a Wacław Felczak Alapítványnak, hogy segítette ennek az utazásnak a létrejöttét! Nagyon jól éreztem magam!

Bianka

….Nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a pályázatot, mert nekem régi vágyam volt eljutni Zakopaneba, ahol megtapasztalhattam a sokat emlegetett lengyel-magyar barátságot, és az osztályt még jobban összekovácsolta ez az öt nap.

Nóra

….Véleményem szerint nagyon fontos, hogy már fiatalkorban elkezdjük megismerni más országok kultúráját, valamint megtanuljuk, hogyan kell egy idegen országban és más nyelvet beszélő emberek között boldogulni. Ezenkívül sok hasznos információval és élménnyel gazdagodtam.

Lili

….Köszönöm, hogy olyan helyekre juthattam el, ahol eddig még nem jártam. Szép emlékekkel és élményekkel tértem haza.

Fruzsi

….Úgy gondolom, hogy egy nagyon élménydús útban lehetett részünk. Szerelmes lettem Krakkó főterébe, mert lenyűgözött az az élet, amely ott fogadott. Rengeteg ember, barátságos kávézók és éttermek, kiállított festmények. A lengyelek kedvesek voltak és sokan még lelkesebben fogadtak minket, amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk. Végül pedig nem tudok elmenni szavak nélkül Auschwitz és Birkenau mellett. Korábban is érdekelt ez az időszak, és több filmet és könyvet is néztem és olvastam a témában, mégis voltak új információk a számomra. Akkor kezdtem el igazán borzongani, amikor beszámoltam a szüleimnek a látottakról. Azt hiszem, mindannyiunk számára emlékezetes marad ez a látogatás.

Dorina

….A többi élmény között még a bátorságomat is próbára tehettem a wieliczkai sóbánya liftjében, másik nyolc emberrel összezsúfolódva. Érdekes módon ez az ijesztő élmény hozzájárult ahhoz, hogy leküzdjem klausztrofóbiám és a liftekkel szemben táplált negatív érzéseimet.

Amanda

….Sokszor voltam már külföldön, de mindig csak a szüleimmel, a barátaimmal, az osztálytársaimmal még egyszer sem. Tetszett az önállóság élménye.

Julcsi

….Csodás időnk volt, vagy ahogy a német mondás tartja: „Wenn die Engel reisen, lacht der Himmel.” (Ha az angyalok utaznak, még az ég is nevet) Sok pénzben és számokban kifejezhetetlen élményben volt részem, sok új barátot szereztem. Jó tudni, hogy van olyan szervezet, mint például a Wacław Felczak Alapítvány, amely Magyarország külföldi kapcsolatépítésével foglalkozik, hiszen ez is nagyon fontos egy ország életében és megítélésében.

Réka

 

Comments are closed.