Ünnepélyes tanévnyitó

Iskolánk tanulói Nemzeti Kegyhelyünkön, Máriapócson gyűltek össze szeptember első napján, hogy immár hagyományosan görögkatolikusságunk szívében kezdjék el az új tanévet.
A Szent Liturgiát dr. Gánicz Endre főhelynök atya vezette az iskola lelkészeivel és a meghívott vendég atyákkal együtt. A liturgián a pedagógusok mellett a szülők is szép számmal voltak jelen, fontosnak tartva a tanévre való lelki felkészülést. Gincsai Zoltán igazgató úr köszöntötte a diákokat, különös tekintettel a kis elsősökre, az általános iskola utolsó évét kezdő nyolcadikosokra, a gimnáziumot kezdő három 9. osztály tanulóira, valamint a nagy megmérettetés előtt álló végzősökre. Biztatta mindannyiukat az előttük álló feladatok, kihívások sikeres teljesítésére.
Mosolygós arcok, jókedvű diákok töltötték be a kegytemplom udvarát ezen a napfényes délelőttön. Reméljük, hogy ez a felemelő együttlét egy eredményes, sikeres tanév kezdetét jelentette számunkra.
📷 Bölcskei Zsuzsanna

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.